Ráspi nem a kezdők bora! Vagy mégis? - egy beszélgetés margójára:
A hétfői 5 estés borismereti előadássorozaton egy számomra is nagyon érdekes beszélgetés alakult ki: Ráspi Kékfrankosánál tartottunk, és éppen azt fejtegettem, hogy én úgy tapasztalom, hogy Ráspi nem a kezdők bora.
Azért nem gondolom annak, mert aki a vörösekben a tanninbombát, esetleg valami markáns gyümölcsösséget keres, az ezekben a borokban ezt nem fogja megtalálni. Ráspi boraira inkább az ásványosság jellemző, és többnyire a tannin is visszafogottabban van jelen.
Egyébként pont ez a "határok között maradó" tannintartalom az, ami például Ráspi borait jó ételkísérővé teszi, ugyanis a közhiedelemmel ellentétben a tannint (most függetlenül attól, hogy valaki szereti-e vagy sem) nagyon nehéz ételekhez párosítani. Szóval éppen ezt fejtegettem, amikor először az egyik, aztán a másik résztvevő mondta, hogy ezzel a "nem a kezdők bora" dologgal nem értenek egyet:
"Anti, én olyanoknak mutattam Ráspit, akik nem borszerető emberek. Olyannyira nem azok, hogy szinte semmilyen boros előéletük nem volt, előítéletük is csak annyi, hogy neki a cabernet sauvignon az nem ízlik, neki az nem kell. Lévén nem értett hozzá, ezért nem mondta, de vélhetően a tanninnal volt baja. Mondtam neki, hogy kóstolja meg ezt (Ráspit), ez nem olyan. Megkóstolta, és azt mondta - nézd már, ez tök jó!"
Azt kell mondjam, hogy jogos az észrevétel, és valószínűleg ugyanaz a jelenség gyökere, amit az ételpárosítás lehetőségével kapcsolatban is mondtam: az alacsonyabb tannintartalom. Ezek szerint nem csak párosítani könnyebb az ilyen bort, de egyébként bort nem nagyon fogyasztók számára is simulékonyabbak a kevesebb tannint tartalmazó borok.
Érdekességként: a képet az egyik résztvevő küldte, előtérben az előzetesen ajánlott sült kacsacomb (ez mekkora: tényleg megsütötte!) a háttérben a Zoom van nyitva - éppen zajlik az online program. A pohár mögül balról pedig a beszélgetés apropóját adó Ráspi féle Kékfrankos kacsingat - Nagy Szeretettel!
Gyors megjegyzés Ráspi a képen látható kékfrankos borához:
Ne tessék elfelejteni a dekantálni: gyakori kérdések a dekantálással kacsolatban - illetve néhány tévhitre is felhívom a figyelmet ebben a borok szellőztetéséről szóló cikkben!
Covid - zárszó:
Továbbra is tartom: pokolba ezzel a coviddal, ugyanakkor milyen klassz dolgokhoz vezet el ez a helyzet! Enélkül soha nem lett volna online változata az 5 estésnek, most meg van, így az országból bárhonnan tudnak csatlakozni résztvevők.
Szóljon hozzá
Felhívjuk a figyelmet, hogy a megjegyzések jóváhagyás után kerülnek közzétételre. Az ellenőrzést az elharapódzó mennyiségű spam miatt vezettük be.