Valójában erről szól(na) a magnum palack:
Miről szól a magnum palack? Egy tokaji, egészen pontosan a Breitenbach Pince 2019-es Furmintja ihlette az alábbi hírlevélbe szánt sorokat, ahol nagyon röviden azt foglaltam össze, hogy mi is a lényege a magnum palacknak. Jöjjön hát egy kis
Magnum palack story:
A nyugati világban már régóta tudják, hogy minél nagyobb mennyiségű bor érik egyszerre a palackban, annál összetettebb, kifinomultabb bor kialakulására van esély a érlelés során. Vannak tehát országok, ahol a magnum palack, nem a folyóbor földi megtestesülését jelenti, hanem a különösen magas minőség egyik biztos mutatójaként veszik.
Ezt a magasabb minőséget pedig meg is kell fizetni. Ha az adott bor palackja, tegyük fel 50 euró a piacon, akkor a magnum palackba töltött verzió bizony nem 100 euróba fog kerülni, hanem valahol a 120-150 eurós tartományban kerül ki a polcra. S hihető, vagy sem, ezt mindenhol elfogadják a fogyasztók, mert tudják, hogy cserébe olyan különleges borélményt kapnak, ami bőven megéri.
A fentiek után talán nem meglepő, hogy jellemzően a különleges tételek kerülnek magnum palackba, így volt az Breitenbach Pince esetében is. Ebből a furmintból mindösszesen 200 palack bort töltött le a borász - amelyek közül őszinte örömömre egy jelentős mennyiség a mi fogyasztóink kosarába került.
Ez a blogbejegyzés vélhetően tovább fog itt állni, mint a borok készleten, ezért amolyan emlékül, hogy milyen bor is volt az említett 2019-es Breitenbach Furmint:
Breitenbach - Tokaji Furmint Lapis-terasz Magnum
A Tokaji Borvidék egyik legnagyobb tehetségű termőhelyének, a Lapis-terasznak a folyékony eszenciája ez a Breitenbach bor. Sűrű, mély és kifinomult. Olyan fokú harmónia jellemzi, amiről leginkább csak olvasni lehet, kóstolni viszont nagyon ritkán. Harminc év alatt, én legfeljebb kétszer találkoztam már ehhez fogható fehérborral. De lehet, hogy kétszer sem... Ez a bor egy példa arra, hogy amikor a termőhely, a szőlőfajta és az évjárat együttállását az égben írják meg! A Borász pedig mindezt nem csak kiolvasta a jelekből, de értelmezni is tudta azokat! Igazi ritkaság, különleges bor személyiség. Kétségtelenül egy nagy bort tisztelhetünk benne:
Közepes intenzitású aranysárga megjelenés. A bor illatát határozott minerális jegyek vezetik, finoman árnyalt gyümölcsös karakterrel egészülve ki. Mély, sokrétű aromavilág. A Breitenbach pince bora kóstolva félszáraz érzetű, lendületes-, vibráló savak, krémes felszín, sós-ásványos ízek jellemzik a hosszú kortyot. Összetett, harmonikus, kifinomult bor. Ritka dolog, ilyen minőségű furminttal találkozni. Nagy szeretettel ajánlom a szőlőfajta rajongói számára. Hal és szárnyasételek kísérőjeként parádés élményt nyújt az asztalnál!
Elsősorban különleges, ritka alkalmakra ajánlom. S nem csak azért, mert annyira jó, hanem azért is, mert mindösszesen 200 palack került belőle letöltésre!
Breitenbach borok a webshopban: Breitenbach Pince webshop
Szóljon hozzá
Felhívjuk a figyelmet, hogy a megjegyzések jóváhagyás után kerülnek közzétételre. Az ellenőrzést az elharapódzó mennyiségű spam miatt vezettük be.