De mi az a Narancsbor?
A Vértes Birtok Narancsbor tételével keresztezte egymást az utunk, kiváló lehetőséget teremtve, hogy egy kicsit elmélkedjek az újra és újra nekem szegezett kérdésen:
"Mi az a Narancsbor?"
Nos, ahogy az sejthető, az elnevezés nem Európából ered. Noha az egyik legrégebbi bortípusról van szó - amit Grúziában több, mint 6000 éve készítenek -, végül az amerikaiak vitték sikerre, illetve tették valóban ismertté.
A Narancsbor nem más, mint egy fehérbor, amit héjon erjesztenek.
Pontosan úgy, mint ahogy azt a vörösborok esetében teszik. Ennek megfelelően, jóval magasabb a tannintartalma, mint a többi fehérbornak. Persze a színe is mélyebb, nem ritkán narancsos árnyalatú. Innen is kapta a nevét. S csak, hogy nyomatékosítsam; nincs benne narancs :)
Ez az egyik, ha nem a legrégebbi bortípus, amit a Grúzok nem tudtak igazán ismertté tenni. Mígnem egy kaliforniai pincészetben, kísérleti jelleggel készítettek egyet.
Kíváncsiak voltak, hogy miként reagál rá a helyi közönség. Mint kiderült, nagyon szerették, már csak egy nevet kellett neki találniuk. Mivel a bor színe drámai eltérést mutatott az általános árnyalatokhoz képest, ezen tulajdonságába kapaszkodtak bele.
- Milyen a színe? - tették fel a kérdés
- Narancsos - jött a válasz, majd egyben a megoldás is:
- Szuper, akkor legyen a neve; Narancsbor!"
A világ pedig elfogadta. Ilyen egyszerű ez! :-)
A sommelier szemüvegén keresztül nézve, szívesen dolgozom Narancsborral, mivel egy igazi hiánypótló a gasztronómia számára. Ha valaki kevésbé kedveli a vörösborokat, de mégis szeretné egy jó nedűvel kísérni a kacsa- vagy sertés sültjét, urambocsá' a steak-jét, semmi gond; a Narancsbor fantasztikusan fogja tenni a dolgát e fogások mellett is a terített asztalon!
Vértes Vilmos Narancsbor pedig feltétlenül megér egy misét. Sőt, valószínűleg kettőt is ;)
Ahogyan a bevezetőben is írtam, ez a konkrét bejegyzés a Vértes Birtok jelen sorok írásának pillanatában elérhető bor adta. A Vértes Birtok webshop szekciója ide kattintva érhető el.
Szóljon hozzá
Felhívjuk a figyelmet, hogy a megjegyzések jóváhagyás után kerülnek közzétételre. Az ellenőrzést az elharapódzó mennyiségű spam miatt vezettük be.