A Figula pincészet borai a fedélzeten - Nagy Szeretettel!

Amikor 1994-ben a Gundelbe kerültem sommelierként, a Figula borok már ott voltak a borlapon. S persze a borok ott is maradtak. Mert jók voltak, már akkor is.

Később, a Zwack kínálatába én vittem be boraikat, s persze ott is nagyon szépen teljesítettek a Figula pincészet borai. Majd a Pinceáron.hu 2009-es megalapítását követően, 12 évre elveszítettük egymást a látómezőből.

Néhány héttel ezelőtt, egy telefonos beszélgetés során Csutorás Ferenc hívta fel a figyelmem arra, hogy nemrégiben kóstolta a Figula pincészet borait, s szerinte nagyon jók. Javasolta, hogy látogassam meg őket. Így is lett.

A látogatás során azzal szembesültem, hogy az elmúlt 12 esztendőben, hihetetlenül kiforrottak lettek a Figula pince borai. Minden egyes tételükben, borukban érződik a tudatos - és hibátlan - szőlészeti munka, feldolgozás, spontán erjesztés és érlelés. Elképesztő volt azzal szembesülni, hogy milyen szintre jutott a pincészet boraik minőségét illetően. Már az alap olaszrizlingjük is szokatlanul magas szinten nyit rá a világra, a többi tétel pedig joggal érdemli ki "az ünnepek bora" jelzőt. No persze, nem csak ünnepi alkalmakra ajánlom őket.

Mert bátran merem mondani, hogy a Figula borok felbontása, maga az alkalom!

Lábjegyzet:

A kóstoló túra során annyira belelkesedtem, hogy az alábbi sorokat sikerült eleresztenem a Facebook-on, valami ilyesmi hatásra tessenek számítani Önök is!

"Ma a Balatonnál jártam. Egy nagy nevű pincészetet látogattam meg. Mire számítottam? Jó borokra. Mit kaptam? Olyan borokat, hogy a kóstoló alatt háromszor kéretszkedtem ki a mosdóba, hogy tisztába tegyem magam. A szavakat egyébkent még mindig keresem. Ez a mai kóstoló, az utóbbi évek egyik legnagyobb pozitív felütése volt számomra ☝️😉🥂"

Majd meglátjuk, hogy összejön-e, de előbb-utóbb szeretnék majd egy podcast adást is szentelni a Figula pincének, addig is nézzen körül az adások között: A magyar bor magyar hangja (magyar nyelvű podcast)

Update:

időközben elkészült a podcast anyag, megtalálja a Spotify-on, a Google, Apple Podcast alkalmazásában, illetve itt. (itt rögtön fel is tud iratkozni)

 Podcast, magyar hangon, magyar nyelve, magyar borokról. Nagy Szeretettel!

Szóljon hozzá

Felhívjuk a figyelmet, hogy a megjegyzések jóváhagyás után kerülnek közzétételre. Az ellenőrzést az elharapódzó mennyiségű spam miatt vezettük be.