6-os borválogatás szempontjai:
Megkeresett az egyik kedves (ekkor még) leendő vásárlónk, hogy adjak neki pár tippet vörösborokra vonatkozóan - és röviden össze is foglalta a szempontjait:
- az első szempont: vörösborok legyenek a fókuszban
- azt írta, hogy gyakran fordul elő, hogy felbontás után nem fogy el egyből az egész palack bor, ezért azt szeretné, hogy azok legalább 2-3 napig legyenek élvezhetőek felbontás után! (erre még mindjárt visszatérek)
- elmondta, hogy gyakran fordul elő, hogy a borokat önmagukban, azaz nem ételhez fogyasztja - ezeket a borokat külön is jelöltem az ajánlásban
Alább a lista, hogy milyen bor ajánlásokat adtam a kedves vásárlónknak az aktuális kínálatunkból - talán Önnek is ad ez egy pár tippet. Ez a bejegyzés most egy blogbejegyzés, nem tudom, hogy Ön mikor fog belefutni, ezért fontos kiemelnem: boraik születnek, nem készülnek, markánsan magukon hordozzák az adott év tehetségét - van belőlük amennyi született, ha elfogy, hát elfogy. Lesz helyettük más, amelyek másképpen lesznek egyediek. Szóval az adott linkek egy idő után biztosan nem fognak már működni, de ne bánkódjon, hívjon, írjon, szívesen és örömmel segítek személyesen is!
Szóval a borok felbontás utáni eltarthatóságáról:
Az a helyzet, hogy ha egy bor, legyen szó rozékról (ehhez kapcsolódóan ajánlom a figyelmébe ezt a nem egészen 4 perces rádióműsor részletet: A rozét éven belül meg kell inni?), fehérborokról, vörösborokról, vagy bármi egyébről: a jó minőségű alapanyagokból készült borok meglepően jól bírják ha kinyitjuk őket, és nem fogyasztjuk el őket egyből. 2-3 napot egészen biztosan bírniuk kell ezeknek a boroknak anélkül, hogy az élvezeti értékük bármiben is sérülne.
És akkor a konkrét javaslataim a borokat illetően:
Csutorás Egri Bikavér Grand Superior
Az egyetlen bikavér a forgalomban, ami olyan fajtákból lett összeházasítva, amiket a II. világháború előtt is használtak a borászok. Kacsa, liba és sertéssültekhez. (A bor a webshopban - amíg elérhető)
Hegyi-Kaló pince Egri "Szeptember7"
A szomolyai borász legenda, Kaló Imre és családja készíti ezt a vörös házasítást, ami kizárólag Kárpát-medencei fajtákból lett összeállítva; Medina, Kadarka, Kékfrankos. Kacsa, liba, sertés és báránysülthöz, vadételekhez. (A bor a webshopban - amíg elérhető)
Iványi Zsófi Villányi Merlot
A villányi borvidék legkifinomultabb vörösborait jegyző borászának merlot-ja. Nagy test, komoly koncentráció. Vad- és marhasültek mellé, kemény sajtokhoz. Nagyszerű szólóbor! (A bor a webshopban - amíg elérhető)
Kohári pince Egri Cabernet Franc
Kaló Imre egyik tanítványa, Tóth István készítette ezt a bort, az egerszalóki Kohári pince színeiben. Hihetetlen koncentráció jellemzi. Marha- és vadételek mellé, ill. kemyény sajtokhoz ajánlom. Szerintem a legvagányabb cabernet franc az egész országban. Szólóborként is hódít! (A bor a webshopban - amíg elérhető)
Szignárovits-Maka pince Mátrai Kékfrankos Borsos-dűlő
Az egyik legelegánsabb kékfrankos hazánkban. Igazi terroir bor. Illata és íze tiszta ásvány. Sertés-, kacsa- és liba fogásokhoz pazar. 3-4 óra szellőztetés után szólóborént is nagyszerűen teszi a dolgát. (A bor a webshopban - amíg elérhető)
Vértes pince Etyeki Syrah
Vértes Vilmos teljesen más stílusú borokat készít, mint a borvidék többi borásza. Ez egy telt, ugyanakkor puha tanninú, tüzes vörösbor. Kacsa, bárány, sertés és vadételekel tökéletesen harmonizál. Önmagában fogyasztva is nagy élmény! (A bor a webshopban - amíg elérhető)
Érdekességként:
Vásárlónk megrendelését a fentieken túl még az alábbi tételekkel egészítette ki, szintén remek választások:- https://pincearon.hu/collections/termekek-type-bor/products/egri-kadarka-grand-superior-erseki-titokbor-2018
- https://pincearon.hu/collections/termekek-type-bor/products/egri-pinot-noir-grand-superior-2018
Úgy láttam, hogy sokan nem tudják, ezért most külön ki is emelem: a podcast epizódjában Csutorás Feri részletesen elmeséli, hogy mitől is lesz (lehet) egy bor Superior, vagy éppen Grand Superior. Ajánlom figyelmébe a podcastot, ha esetleg még nem iratkozott volna fel, Csutorás Feri borleírásaiban eléri!
Szóljon hozzá
Felhívjuk a figyelmet, hogy a megjegyzések jóváhagyás után kerülnek közzétételre. Az ellenőrzést az elharapódzó mennyiségű spam miatt vezettük be.