90 évnyi időutazás a Nagyapa és az Unoka között:

Ismét olyan sorok következnek, amelyeket az egyik Olvasónk osztott meg velünk. Hát nem szép, ahogyan egy pár szőlővessző képes összekötni a jelent és múltat? Megértem, ha az Olvasónk számára sokat jelent ez a pár fürt! Olvassa csak:

90 évnyi időutazás a Nagyapa és az Unoka között:

“Egy saját történet, szintén nagyapa és unoka. Nagyapámat én nem ismertem, mert 1948-ban meghalt, én 1954-es születésű vagyok. Jászfényszaru a szülőföldem és a felmenőimnek is. A város körül ma is tanyák sorakoznak, nagyapám is épített egy tanyát, 5 km-re a településtől a főút mellett 1930-ban.

Volt a ház előtt sokféle gyümölcsfa meg szőlő is. Az idők során ez a tanya más kezekbe került, az utolsó tulajdonos hagyta tönkremenni, a cserepet, a gerendát, ajtókat, ablakokat a kóbor apácák elhordták, a falakból mára alig maradt valami. Talán 1 méter magasak, a kertet benőtték az akácok.

Izgatott, hogy vajon mi lehet a szőlővel, 3 éve ott jártam tavasszal, kerestem a ház előtt a szőlőt, még a tőke megvolt, de elöregedve és a vesszők felfutottak a fákra. Eldöntöttem, hogy vágok vesszőket és meggyökereztetem, mert kíváncsi voltam, milyen fajtájú is lehetett nagyapám szőlője. Így is lett, kertes házban lakom Pestszentimrén, szorítottam helyet a kerítés mellett a vesszőknek, meg is eredtek, tavaly már kis fürtök/csillingek is voltak rajta.

Meg tudtam kóstolni, fekete, kerek szemekkel, oportónak gondolom, mert a harmincas években a mai, főleg francia-olasz fajták még itthon nem voltak. Igazi időutazás, nagyapám és én, a harmincas évektől máig, el sem hiszem, ez majdnem 90 év távlat. Idén még szebb lett a 2 tőke, erősek a vesszők és még több rajta a fürt.”