Kézműves bor az internetről, avagy a pinceáron.hu története

A kezdetek: a Légrádi testvérek éttermében

A Légrádi testvérek éttermében kezdtem a pályámat, 1989-ben, pincértanulóként. Ez az étterem akkoriban egészen kivételes hely volt, ahol a vendéglátást művészetnek tekintették. Olyan művészetnek, amelynek az alapja a folyamatos tanulás. Ezt igazából három évvel később, már pincérként értettem meg. Akkor eszméltem rá, hogy én egy olyan pincér szeretnék lenni, aki nemcsak ajánlani tudja a bort, de hitelesen tudja tenni azt.

Hogyan is jöttem én, Kovács Antal ahhoz, hogy bort ajánljak?

Beiratkoztam egy sommelier-képzésre, amelyről valójában azt sem tudtam, hogy micsoda. Már az első tanórák annyira megfogtak, hogy éreztem: ezzel foglalkoznom kell! Még akkor is, ha nem leszek sommelier, hiszen hogyan is lehetnék? Elvégeztem, versenyeket, és kiváló állásokat „nyertem”. Hét évet töltöttem Gundelben sommelier-ként, innen Zwack úr csábított el. A borászokkal közben nagyot változott a kapcsolatom. A partnerből, akinek eladnak, egy olyan partner lettem, akivel eladnak.

Akkoriban úgy gondoltam, hogy van, amit jobb lett volna nem megtudnom!

Már a dolgok mögé láttam, és volt egy pont, amikor azt éreztem, hogy jobb lett volna bizonyos dolgokat nem megtudnom. Testközelből láttam, hogy mennyi-mennyi neves borász manipulálja a borait. Persze engedélyezett, legális eljárásokról és segédanyagokról volt szó akkoriban, és van szó ma is. (Ahogyan a zacskós leves esetében is.) De én nem hazudhattam tovább magamnak, ki kel-
lett mondanom: ott ahol, én a bort kerestem, csak a bor illúziója van − egy élelmiszeripari termék. Én nem ezt szerettem volna képviselni.

Kutyaszorítóban éreztem magam, de Szepsy Furmintja segített

A szerencse Szepsy egyik Furmintját töltötte a poharamba. Egy igazi alkotást Éreztem: itt az ízeket, aromákat nem megtervezték, hanem azok egy nehéz év során megszülettek. Egyértelmű volt, hogy ami a pohárban van, az maga a hegy, a nap, és a növény legjava. Szepsy nem tervezett, nem szabályozott, nem kalibrált, hanem csak segített. Segített, hogy megszülessen az, ami korábban nem létezett, és többé nem is fog létezni. Egy bor, ami egyedi és megismételhetetlen, egy adott évjárat gyermeke. Ez volt az a pillanat, amikor kimondhattam végre, hogy én ezt keresem! Kimondhattam végre, hogy ezek a borászok kézművesek, a borvilág kortárs művészei − a kézműves borászok. Rádöbbentem, hogy az én döntésem az, hogy kiszabadulok-e a kutyaszorítóból.

A pincearon.hu választékába csak természetes bor kerül!

Krisztián barátommal kitaláltuk, hogy megcsináljuk azt a borkereskedést, ahol mi elsőként (és egyébként a mai napig egyedülálló módon) csak természetes, kézműves borokat kínálunk. Megalkottuk a pinceáron.hu nevet, ami egyben azt is kifejezte, hogy mi a kézműves borainkat annyiért adjuk, mint a borász a pincéjében. Most már bevallhatom, hogy közben egy kicsit meg is akartunk cibálni a nagyok, a technológiai borászok bajszát. Fel akartuk kavarni az állóvizet, meg akartuk mutatni, hogy van másféle bor is, mint amilyet borfogyasztók többsége ismer. Elindítottuk hát a pinceáron.hu-t, akkor még hobbiként, egy bérelt raklapon.

A pinceár maradt, de a raklapot kinőttük

A pinceár azóta is változatlan, a raklap azonban már rég nem egy raklap, és a hobbi sem hobbi már, hanem küldetés. Egy küldetés, amely minden egyes kézműves palackban benne van, és minden egyes kihúzott dugóval tovább él! Egészségére!