Kedves Antal! Még egyszer nagyon köszönjük a lehetőséget, hogy Veled tölthettük a hétfő estéinket ezen az "5 estés" sorozaton.

Valójában korábban már megfogadtam, hogy nem írok többet az 5 estés borismereti előadássorozat home office edition-ről, de kaptam egy olyan visszajelzést, amit büszkén osztok meg Önökkel. (A másokra vonatkozó személyes részeket töröltem a levélből)

Kedves Antal! Még egyszer nagyon köszönjük a lehetőséget, hogy Veled tölthettük a hétfő estéinket ezen az "5 estés" sorozaton.Különösen azt, hogy négyen is részt vehettünk rajta.

Igaz nem így indult, mivel ez a program ajándék volt a testvéremnek,és a páromnak, de annyira jól sikerült az első alkalom amikor a meglepetést átadtuk, és bekapcsoltuk a fiúknak a zoom-ot,(ők ott és akkor tudták meg, hogy miért ültünk le 4-en egy laptop elé) hogy mi lányok is elkezdtük várni a hétfő estéket.

5 estés borismereti előadássorozat, home office edition, Kovács Antal sommelier vezetésével

Ebben az online térben is azt kaptuk amit vártunk, és nagyon jól éreztük magunkat. A hangulat mindig nagyon jó volt, jókat mosolyogtunk az előadás módodon. Igazán sok hasznos információt hallottunk. Az előadások tartalma jól lett összeállítva, és a tematikája is megfelelően lett felépítve. Jó ötletnek tartjuk, hogy jegyzetet is kaptunk az előadás mellé, így volt lehetőségünk jegyzetelni, és a hasznos információkat feljegyezni.

Az alkalmakhoz mellékelt ételpárosítási tippek is kiválóak voltak, minden alkalomhoz elkészítettünk egy fő ételt is, valamint különböző sajtokat tettünk ki kóstolófalatként.

Nagyon tetszett, hogy interaktívak voltak az esték, így kérdezhettünk is tőled, és a szünetekben tudtunk beszélgetni a többi résztvevővel is.

Összességében nagyon elégedettek vagyunk, minden úgy volt jó ahogy volt. Talán mégis egy negatívumot emelnék ki, építő jelleggel a következő online programsorozathoz. Érdemes lenne rövidre zárni a témához nem illő hozzászólásokat, hogy ne vigye el semelyik résztvevő sem a showt, és te a felépített tematikádnál tudj maradni.

Köszönjük a lehetőséget, és hogy az utolsó pillanatban is csatlakozhattunk a programhoz. Szívből ajánljuk mindenkinek!

Mellékletként csatoltam pár képet, amiket készítettünk az alkalmakon. Nem biztos, hogy a legjobb minőségűek, de ha tudod, használd fel nyugodtan a képeket, valamint a visszajelzésünket.

Borbaráti üdvözlettel! Sanyi, Attila, Viki, Bettina

A kapcsolódó blogbejegyzéseket ide kattintva olvashatja!

Szóljon hozzá

Felhívjuk a figyelmet, hogy a megjegyzések jóváhagyás után kerülnek közzétételre. Az ellenőrzést az elharapódzó mennyiségű spam miatt vezettük be.