Bácsi Zoltán - I. Vívódásaim

Előzmény: Bácsi Zoli és az ő kézműves bora(i) viszonylag régóta színesítik kínálatunkat. Eddig minden általunk kóstolt évjárata jó szívvel ajánlható, ennek ellenére arányaiban keveset beszéltünk Bácsi Zoli kézműves borairól. Tettük ezt azért, mert Zoli pincészete a Variszkusz pince egy kicsi pincészet - a borai rendre el is kelnek. A túl nagy hírverés, csak túl nagy hiányt teremtett volna. Zoli azonban még 2015 első felében meglépte azt, amit sokan nem mernek. Mi ezt elmeséltük néhány fogyasztónknak, akik hitetlenkedve, de annál nagyobb kíváncsisággal hallgatták a történetet, ami valahogy így kezdődött el: "Kirúgta a multit, ahol dolgozott..." Amikor megtudtuk, hogy Zoli mire készül, tettünk egy ígéretet: ha tehetjük, itt tudósítunk.:

Vívódásaim

(Bácsi Zoltán írása)

47 éves férfiként most úgy látom, hogy kivétel nélkül minden felnőtt ember folyamatosan azon filozofál, mivel is kéne igazából foglalkozni és hogyan lehetne kiugrani arról a kényszerpályáról, amiben épp most léteznie kell. Ez természetesen nem így van. Ez szimplán kivetítés; mivel számomra ez mindig is fontos téma volt, most azt hiszem, hogy a téma mindenkit érdekel. Mindenesetre ahhoz, hogy megértsem, milyen váratlan és tervezett események illetve tudatos és tudattalan döntések vezettek oda, hogy 25 év „multizás” után főállású őstermelővé váljak, vissza kell lépnem az időben.

Mert az tisztán látszik, hogy az életem mindig két egymással párhuzamosan futó létsík mentén futott. Az egyik – ahová a véletlenek nem várt szeszélye sodort – az a világ, ahol dolgoztam, pénzt kerestem, kenyeret vettem és csekkeket fizettem be. A másik – ami erős vonzást gyakorolt rám és kikerülni vonzerejét nem is akartam, nem is tudtam. Ez a világ intézte, hogy beleássam magam a harcművészetekbe minden vonatkozó keleti filozófiával egyetemben, ennek köszönhettem, hogy tíz hosszú évre vegetáriánus lettem és egészséges életmód tanácsadói oklevelet szereztem, ez dobta fel a lehetőséget, hogy a volt középiskolámban pszichológus barátommal önismereti képzést tartsunk diákoknak és minden bizonnyal ez terelt az önkéntesség felé, legyen szó a Bátor Tábor íjászat programtartói pozíciójáról vagy akár a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány színház-dráma csoportjáról.

Milyen szakmát akartam választani fiatalon? 13 évesen erdész szerettem volna lenni, 17 évesen földrajz-tesi szakos tanár, 21 évesen Taekwondo edző és ökofaluban élő természetgyógyász. Azt éreztem, ezekben boldog lennék. Gyakorlatilag mindegyik területről le is terelt az Élet. Ne légy boldog! Az egyikben a gyerekkori tüdőasztmám akadályozott meg, a másikban egy váratlan telefonhívás. Mi történt volna akkor, ha a - ’60-as években már nem létező – tradíciók mentén valamelyik nagyapám szakmáját választom? Anyai ágon vályogöntő lettem volna, apai ágon örököltem volna 10 hektár földet, hogy azon gazdálkodjak. Sorra teszem fel magamnak a kérdéseket, de újra és újra csak egy kép van előttem; akár vegyes bankban dolgoztam, akár értékpapír kereskedő cégnél vagy a legnagyobb informatikai szolgáltatónál, végig tisztában voltam azzal, hogy a munkám csak átmeneti állapot. Nem kell mást tennem, mint (hamvasi értelemben) éberen figyelni a körülöttem felbukkanó, a „másik” világból érkező jeleket, s amikor az érzés, miszerint MOST kell ugrani, megjelenik: elengedni a multi által nyújtott biztonságot és átevezni oda, ahol minden napom teljes lehet.

Ahhoz, hogy ilyen alkalmak fölbukkanjanak, érdemes némi aktivitás. Egy ilyen lépés volt részemről az, hogy 2008-ban, amikor már évek óta dolgozott bennem az érzés, miszerint jó lenne egy szinttel közelebb kerülni a szőlőművelés világához, elkezdtem megfelelő területet keresni. Legyen Tokaj-hegyalja? Balaton-felvidék? Tolna? Etyek? De mindet elvetettem valamiért. Viszont megmaradt az érzés. Nem volt már elég számomra az, hogy bortúrákat szervezek és csodálom a borászok által bemutatott különleges világot, amiben metszés – hajtásválogatás – fürtritkítás – szüret – préselés – fejtés – kóstolás – palackozás egymást érik, én is abban a világban szerettem volna lenni. Metszőollót akartam tartani a kezemben és a saját ültetvényemről, a saját szőlőmből készített bort szerettem volna letenni a család asztalára. Állandóan az járt a fejemben, vajon milyen jellegű dolgokat hozok létre a munkám során, projektvezetőként. Ha időre leszállítok egy projektet és nem lépem túl annak tervezett költségkeretét, és a későbbi auditok során mindenféle vizsgálódások próbáját kiállja a projektem, akkor … akkor teremtettem valamit? Szerintem nem. Lehet, hogy sikeresebbé váltam, elismertebb lettem, javultak bizonyos képességeim, összességében nőttek a tapasztalataim, sikerrel teljesítettem egy rám bízott feladatot, de nem teremtettem. Egy saját készítésű bor apám poharában, amit én töltök neki abból a palackból, amibe én töltöttem le a boromat – az viszont egy olyan kép volt, amivel erősen tudtam azonosulni.

Visszagondolva, valószínűleg ez volt az én életközépút-válságom. Amikor az ember leszámol az illúziókkal. Amikor semmi sem elég abból, ami rendelkezésre áll, attól több kell, amikor az ember egy magasabb minőségű síkon akarja újraépíteni magát. Épp 40 éves voltam. Ekkor hívtam fel Szentesi Józsefet azzal a kérdéssel, hogy: - Szia Jóska! Nincs véletlen egy eladó harmad hektár szőlő a közeledben, valahol Nadapon? Mire ő: - Zolika, épp ma hívott az egyik szomszédom, hogy nem bírja tovább művelni a szőlőjét, vegyem meg tőle. Nekem most nem kell több szőlő. Gyere ki, nézd meg!

Kimentem, megnéztem. Elképzelésem sem volt arról, hogy az most ott egy jó szőlő vagy rossz szőlő. A hely tetszett, három oldalról körbeölelték a Velencei-hegység nyúlványai. Ott állt mellettem a legjobb barátom, akivel együtt terveztük megművelni a szőlőt (és meginni a bort), de ő is tanácstalan volt. Mentőötletként megkérdeztem Jóskát: - A te Rajnaid melyik területedről készül? Mire Jóska odébb mutatott pár méterrel: - Erről.

S mivel a Szentesi Rajnai Rizlingnek már akkor rajongója voltam, a kérdés eldőlt: pár hét múlva boldog szőlőtulajdonossá váltam.

Bácsi Zoltán, 2015. május 13

További cikkeink

Kő-juice: a kőzet kifacsart leve...

A kritikusaim időnként azzal vádolnak, hogy szeretek néha túlzásokba esni. Tudja mit? Lehet, hogy igazuk van, még akkor is, ha az idő végül gyakran mégiscsak engem igazol. Így volt ez, amikor az egyik kézműves borászunkról kijelentettem, hogy egy igazi fenegyerek, ő volt az, akinek a borait kóstolva először megfogalmazódott bennem, hogy van egy olyan borkategória, aminek eddig nem volt neve. Így hát adtam neki egyet, ez lett a kő-juice...:

Szél Fiai Borvacsora - Szél Fiai Fogadó, Nyúl, természetesen Prisztóka Tibor kézműves boraival

Egy szenzációs borvacsorán vehettünk részt Nyúlon, Prisztóka Tibor fogadójában. Tibor borait már sokszor méltattam, most inkább a konyhát ajánlanám szíves figyelmükbe. A legtöbb vásárlónk budapesti vagy környékbeli, ezért külön is ki szeretném emelni: Bp határától nagyjából 1 óra utazással érhető el a fogadó. Ha van értelme kulináris élményekért 60 percet autópályázni, akkor ez a kérdés Nyúlon nyer értelmet!

Kézműves fagyi, kézműves ropi, kézműves gumibelső, kézműves féktárcsa...

Balogh Zoltán, a Somlói Apátsági Pincészet frontembere volt a vendéglátónk, aki sok minden más mellett, mesélt a kézműves fagyiról, a kézműves ropiról, a kézműves gumibelsőről, és a kézműves féktárcsáról is... De tényleg! Na jó, a kézműves borról egy kicsit többet: